vissza


Vasfeldolgozás és bányászat Torockón

Mindaz a gazdagság, ami a torockói népi építészetben és népviseletben tapasztalható, annak az életformának és jövedelemnek tulajdonítható, ami az itteni bányászattal, vasfeldolgozással és vaskereskedelemmel járt.

A 14. században betelepített stájerországi eisenertzi bányászok révén a torockóiak tökéletesítették a vasfeldolgozást. A vastermelés és a feldolgozás virágkorát a 18. század elejére éri el.

Torockó lakói vasárúval járták Erdély vásárait, kapcsolatba kerültek a különböző vidékek lakóinak életmódjával. Látták Erdély más nemzetiségű népei és a városi emberek szokásait, viseletét. Ami megtetszett, megvették, hazahozták, és átalakították saját ízlésük, elképzelésük szerint.

Építkezésük is azt bizonyítja, hogy házaikkal egy magasabb rendű életszínvonalnak akartak megfelelni. A 2-3 szobás, oszlopos tornácú házak tulajdonosainak már kifinomult ízlésük volt. Helyi kovácsoknál művészi kivitelezésű ablakrácsokat, kilincseket, ajtógombokat készíttettek. A helyben kovácsolt zárak vagy az 1718-ban Nagy János kovácsmester által készített óra, amely a dátumot is és az időt is mutatta (sajnos ma már nincs meg, mert ellopták), igazi mestermunkák.

Mindez az élénk kereskedelmi, ipari tevékenység a 19-20. század fordulójára megszűnt, és Torockó kezdett elnéptelenedni. A millennium idején gazdasági szakemberek, geológusok kezdtek foglalkozni a bányászat újraindításának lehetőségével, ugyanakkor az akkori kormánynak társadalmi-politikai célja volt az Erdélyi-szigethegység ezen eldugott zugában megtartani a magyar lakosságot. Sajnos ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, míg végül Thoroczkay Viktor báró, országgyűlési képviselő közvetítésével egy német bányatársaság megvásárolta a bányákat és több mint egy évi kutatás után vaskövet találtak. Nem volt annyi vaskő, hogy érdemes lett volna egy vaskohót építeni, vasút sem volt, elszállítani nem tudták, ezért 1910-ben teljesen felfüggesztették a bányászatot.

Az első világháború és az utána következő teljes összeomlás a 20. században már nem tette lehetővé a bányászat újraindítását Torockón.

A gazdag történelmi emlékekre és a táj szépségére alapozva a helyi székelyek a turizmusban látják - joggal - az új kezdet lehetőségét.

Tekintettel arra, hogy Torockó vasműves község volt, népművészetének is legjelentősebb emlékei vasból maradtak fenn. Gyönyörű kovácsolt vasedények, vasnyársak, ajtósarkok, pántolások, kereszthevederek, szegek, kapucsavarok, kapureteszelők, tolózárak maradtak fenn. Igazi egyedi zárakat, remekműveket találhatunk még ma is működő állapotban. A torockói házakon megcsodálhatjuk a lakatosmunkájú és kovácsolt ablakrácsokat úgy a pincék ablakain, mint néhol a felső ablakokon is.